DVTK – Spartan United 4-1 4-0

Lejátszottuk a bajnokság utolsó előtti fordulóját, a sorsunk pedig eldőlt. Feledtetve az elmúlt hetek nem túl acélos sorozatát, dupla győzelmet arattunk a bajnokság 3. helyezett csapata, a Spartan United ellen! Úgy néz ki, a visszatérő jó játék, meghozta a szerencsénket is, mivel ez a forduló úgy alakult, hogy BIZTOS MÁSODIK helyen végeztünk az újraszerveződést követő ELSŐ szezonunkban a HPCL 2. osztályában. A következő szezont már az 1. osztályban, a legjobbak között kezdhetjük meg!!! Az egész csapat ezért dolgozott már nyár óta, hogy sikerüljön az, amire sokan csak legyintettek "Á, úgy sem fog sikerülni". Rengeteg munkát fektettünk a szezonba, sokat dolgoztunk azért, hogy meg legyen a feljutás, de nem hiába, mert most már meg van! Természetesen nem állunk le, sőt még keményebben fogjuk folytatni a munkát, hogy az igazi megmérettetésen is helyt álljunk! Azt hiszem még jobban egy csapattá értünk a szezon közben, és akik maradtak azok egymásért is küzdenek hétről hétre! Elég az érzelmekből, habár ilyenkor nehéz érzelemmentesen írni.

Na de mi is történt az elmúlt hetekben? (gyors összefoglalás) Találkoztunk a Vatos Locos csapatával, akik ellen sajnos becsúszott egy döntetlen és egy vereség, így csak 1 ponttal távoztunk. Ezt követte a Piszkos11 elleni sima 6 pont, ami után reméltük, kilábaltunk a kisebb gödörből, ám a rákövetkező fordulóban a Futpark Lions csapata volt az ellenfél, és megint szenvedtünk, az első mérkőzésen csak döntetlenre futotta, a kihagyott helyzetek mellett, és a visszavágon is a mérkőzés végén gyűjtöttük be a 3 pontot. Ezután próbáltuk rendezni sorainkat, és tiszta fejjel készülni a szezonunk legfontosabb 2 meccsére. Valamennyire sikerült is de sajnos azon a vasárnapon a Honvéd volt a jobb, és 2 vereséggel folytattuk a menetelést, de reméljük az 1. osztályban visszaadhatjuk nekik a kölcsönt.
El is érkeztünk a vasárnapi fordulóhoz, ahol a fent említett Spartan United volt az ellenfél. Tudtuk, hogy még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, ezért magabiztosan vágtunk neki az összecsapásoknak, igaz ekkor csak 3 pont választotta el a két csapatot. Már az első meccsen is látszott a srácokon, hogy mindent bele adnak, azért, hogy oly közel kerüljön az a feljutás. Ennek tükrében az odavágón 4:1 re vertük ellenfelünket, méghozzá Porsche és Fatal1ty 1-1, valamint Gutesz 2 góljával! Kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk végre, ahol uraltuk a meccset, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek az eredménye négy gól lett.
A második mérkőzésre így még nyugodtabban tudtunk kimenni, és játszhattuk a saját játékunkat. Ezen a mérkőzésen is ellenfelünk fölé nőttünk, és ugyancsak négy gólt szereztünk. Ando 1 és Fatal1ty 3 góljával állt be a 4:0 ás végeredmény. Sikerült maximálisan koncentrálnunk mindkét mérkőzésen, és a játékunk is kezdett visszatérni a szezon első felében megszokottakhoz. Ami pedig a szerencsét illeti, ugyebár a közvetlen mögöttünk lévőt nekünk sikerült kétszer legyőzni, a 4. helyezett Hun Ultras csapata pedig vereséget szenvedett az első mérkőzésén, így a lehető legjobban alakult számunkra a forduló, hiszen OTT VAGYUNK AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN!!!
Köszönjük, hogy támogattatok, a többi csapatnak is további sok sikert kívánunk, akik pedig esetleg kételkedtek bennünk, azt hiszem kellőképpen válaszoltunk! A következő cikk már valószínűleg egy kicsit bővebb szezon összefoglaló lesz, ahol majd több csapattag is megszólal!

Addig is: Hajrá Diósgyőr!!! Az összefoglalót Balogh András, a PRO CLUB csapat játékosa készítette.