Pesti György (1924-2011), Petz György néven született az akkor Csehszlovákiához - ma Ukrajnához - tartozó kárpátaljai Kisannán. Munkácson nőtt fel, ahol természetesen óriási rivalizálás folyt a fiatalok között a grundon. Petz a Rózsa utcaiak csapatát erősítette, akik nemes egyszerűséggel a Juventus nevet adták a csapatuknak. Amikor az egyik bajnokság során 152 gólt rúgott a Juventus üdvöskéje, a Piola becenevet ragasztották rá, mindenki így hívta. A „valódi” Silvio Piola az olasz válogatott nagy sztárja volt akkoriban, aki a Lazio csapatában futballozott. 

1939-ben került Miskolcra a munkácsi grundok sztárja, aki a középiskolai évei alatt is feltűnést keltett labdaérzékével a Miskolci MOVE csapatában. Ennek köszönhetően Tóth „Potya” István a Ferencváros akkori edzője a fővárosba hívta próbajátékra. A fiú ment, látott és győzött, hiszen a zöld-fehérek szerződést kínáltak neki. Itt „kapta” a Pesti nevet is, a Fradi intézője kezdte el így nevezni. 1944-ben mutatkozott be az első csapatban, rögtön két gólt szerzett Salgótarjánban. De hiába minden, a második világháború végén munkaszolgálatra vitték... 

Hadifogság következett, ahonnan 1945 szeptemberében szabadult. Pestre már nem tért vissza sem ő, sem a családja. Az édesapja Bodrogkeresztúron iskolaigazgató lett. Pesti ismét Miskolcon tanult, és közben '45 végén a DVTK csapatához szerződött.

Nagyszerű játékosokkal kerültem össze. A mérkőzések utáni szabadnapon rendre összejöttünk, sokszor a lillafüredi laktanya melletti pályán. Ennivalót vittünk, Tóth Laci bográcsost főzött, mások römiztek, lábteniszeztünk, kiskapuztunk. Csak nagyon indokolt esetben hiányoztam ezekről az összejövetelekről. Máskor a vasgyári cukrászdában sokat gyönyörködtünk a később világhírűvé lett Cziffra Gyuri vagy akár Horváth Jenő zeneszerző zongorajátékában. Élmény volt számunkra nemcsak a zene, hanem az együttlét is. Szerettük egymást, ami a futballpályán óriási összetartó erőt jelentett.
(Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja, 238.)

Az egykori ferencvárosi futballista 1945 októberében, a Törekvés elleni döntetlennel mutatkozott be az első csapatban. A bajnokság végén azonban kiestek. A másodosztályban kemény évek következtek, négy szezonon át próbálkoztak a feljutással, mígnem elérték céljukat.

Pesti a következő tizenhárom esztendőben a vasgyári gárdát erősítette, közönségkedvenc lett. Az eredmények azonban nem úgy alakultak, ahogy számította. A csapat az első- és másodosztály között ingázott. A kitűnő fedezet azonban nem ment el, nem hagyta el a piros-fehéreket. Az évek során három másodosztályú bajnoki címet szerzett a piros-fehérekkel. 

Ezek közül talán az 1953-ban szerzett bajnoki cím lehet a legemlékezetesebb. 112 gólt rúgva nyerték meg a bajnokságot, majd három osztályozót nyerve lettek ismét élvonalbeli csapat. Dobó Zoltán, a kitűnő csatár, a gólok felét (56) szerezte. Hamarosan róla is lesz szó a Szemelvények a DVTK történetéből sorozatban.

1957-ben harminchárom éves lettem és már többnyire a tartalékok között játszottam. Ha valaki megsérült az első csapatban, beszálltam helyette. A Fradi elleni mérkőzésen is emiatt állított be a balösszekötő posztra Teleki mester. Még nem tudtam, még nem tudhattam, hogy ez lesz a búcsúmérkőzésem. Egy fejelés után a földre érkezve ugyanis a bokámban tokszalagszakadást szenvedtem. A bajnokság végén aztán másokkal együtt nekem is megköszönték a játékot Diósgyőrben.
(Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja, 238.)

1958-tól a Diósgyőri Bányász, majd a Pereces csapatában játszott. Pályafutása után sem tudott elszakadni a labdarúgástól, előbb a DVTK szakosztályvezetője lett, majd hét éven át (1962-1969) a klub elnöki posztját töltötte be. Később a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, és az MLSZ elnökségi tagjaként is dolgozott.

Pesti György elnöksége idején, 1968-ban épültek meg a „gólyalábas” betonlelátók Diósgyőrben. Az ő szervező- és vezetőképessége nélkülözhetetlen kelléke volt elkészültének. 

- Tavaly áprilisban még a terveket nézegettük reménykedve. A diósgyőri üzemek és mondhatnám az egész város társadalmi összefogása azonban lehetővé tette, hogy május elsején már itt játszhassuk első mérkőzésünket - mondotta Pesti György. - A sajtó ugyan már építés közben megemlékezett a stadionépítés társadalmi összefogásáról. Értékes munkájuk megérdemli, hogy most is szó essék róluk. Elsősorban a Borsod megyei Tervező Iroda kollektíváját kell megemlíteni. Ők társadalmi munkában készítették el a terveket. A megvalósítás stádiumában a két anyavállalatunk, a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár vezetői segítettek sokat. Az Északmagyarországi Építőipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak jó hozzáállása következtében csúcsidő alatt valósult meg a diósgyőri dolgozók új sportlétesítménye. Az iskolák: a Bányaipari, a Kohóipari Technikum, a 100-as, a 114-es, a 116-os Ipari Szakközépiskola, a II. sz. Szakközépiskola, a Földes és a Kilián Gimnázium ifjúsága is jelentős társadalmi munkát végzett. Ott láttuk a stadion építői között honvédőinket, karhatalmistáinkat, a Lenin Kohászati Művek munkásőrségének tagjait, vállalataink KISZ-fiataljait, sportolóinkat, a megyei TS és KlSZ-bizottság munkatársait és sorolhatnánk a többieket. Jóleső érzés fogott el bennünket a nagy lelkesedés és igen széles körű társadalmi összefogás láttán.
(Észak-Magyarország - 1968. július 7.)

Pesti a Ferencváros játékosaként Magyar Kupa győztes csapat tagja (1943/1944), és bajnoki ezüstérmes (1943/1944). A vasgyáriaknál három másodosztályú bajnoki cím (1949/1950, 1953, 1956/1957) a mérleg, 140 NB I.-es találkozón 11, illetve 152 NB II.-es bajnokin 36 gólt szerezve. Egy kínai túrán szerepelt a magyar C-válogatottban is. Először csatárként szerepelt klubjaiban, majd a fedezet posztján játszott kiemelkedően az évek során.

A kiváló labdarúgó, sportvezető 2011-ben, pár hónappal a 87. születésnapja előtt hunyt el. Emlékét megőrizzük!

A sorozat korábbi részei